Beril-Jade

Borzalmas fejfájásra ébredtem. Valami nyomta a medence csontomat, és zsibbadt a bal felem. Fel próbáltam ülni, de szédültem, és mintha egy kész üstdob szimfóniát akartak volna a fejemben lejátszani, a koponyámat használva üstdobnak. Erőtlenül hanyatlottam vissza, miközben a hirtelen mozdulatoktól elkapott a hányinger. A halántékomhoz nyúltam, hátha egy kis masszírozással enyhíthetem a fejemben uralkodó túlnyomást, ám valami kellemetlen, langyos-ragacsos anyagba nyúltam. Rápislantva nem kellett hozzá különösebb szakértelem, hogy felismerjem az alvadó vért. Gondolkodni próbáltam, de a fejembe hasított a fájdalom, megakadályozva ebbéli igye

Korom sötét volt. Az orrom hegyéig se láttam. Nemhogy a Hold, de még csillagok se derengtek az égen. Újhold lett volna, vagy csak egy vastag felhő irigyelte azt a kis fényforrást is, ami ilyenkor jut? Fogalmam sem volt, mint ahogy arról sem, hogy hol vagyok, és hogy miképp kerültem oda. Valami azonban azt súgta, hogy nem maradhatok. Talán a tömény vér és oszló hulla szaga. Magam előtt tapogatva próbáltam eltűnni a környékről, lehetőleg minél halkabban. Azonban lépten-nyomon valami reccsent, roppant a lábam alatt. Akármilyen óvatosan raktam a talpaimat, sose sikerült csendbe maradnom. Egy lágy szellő kerekedett, k

Kintről, a sötét utcáról mindenféle bosszantó zaj és szag szűrődött be.  Akaratlanul is felerősödtek az érzékei még jobban, mikor veszekedés hangfoszlányai ütötték meg a fülét. Még se kalandozott el a figyelme. A szeme a földig érő függöny mögül, ahol állt, az asztalnál ülő kisfiúra villant.   Új fogásokat hoztak be. Mélyet szippantott a levegőbe, de nem érezte méreg szagát, így nem mozdult. Pontosan tudta, hogy a herceg élete teljességgel a kezében van, és nem szándékozott visszaélni azzal a bizalommal, amivel a kisfiú az irányába viseltetett. Születése óta vigyázott a hercegre, és kissé olyan volt, bár ezt